1–12 termék, összesen 18 db

Kislány tipegő hálózsákok


A tipegő hálózsákok nagyon hasznosak azoknak a babáknak, akik már fel tudnak állni. Tipegő hálózsákot használva nem kell aggódni, hogy a baba reggel felkel, feláll és esetleg elesik. Mivel a tipegő hálózsákban nyugodtan tud még tenni-venni játszani, nagy előnye, hogy nem kell reggel rögtön levenni róla a jó meleg hálózsákot. Az én gyermekeim imádták, és én is szerettem, mert… nem ébredtek fel annyiszor, hiszen nem tudtak kitakarózni belőle nem ébresztettek engem olyan korán, hiszen, még ezzel-azzal elbíbelődött reggel a kiságyban már este is szépen felvette, és az utolsó játszás, mesélés már a tipegőben történt Plusz előnye a tipegő hálózsákoknak, hogy a lábszárnál hosszú passzéval készül, így több méretet is átölel a tipegő. Hordjátok felhajtva, amíg kicsi, és lehajtva, ha már nagyobb a baba. Így akár 9-10 hónapig is jó lesz a mérete.